Valójában minden megoldás egyedi. A szolgáltatási lista arra szolgál, hogy betekintést nyújtson / abban segít, hogy képet nyerhessen az általam nyújtott szakmai lehetőségek széles skálájáról.

Minden olyan, belső kontrollrendszerrel kapcsolatos tevékenység, ami  a szolgáltatásaim még nem szerepel, ide tartozik. Keressen bizalommal, ha bármire szüksége lenne, amit nem talált meg a szolgáltatási listában.

Előfordul, hogy az ellenőrzött szervezeti egység vagy terület számára nehézséget jelent a belső/külső ellenőrzési jelentésben foglalt megállapítások és javaslatok alapján a hiányosságok megszüntetésére készítendő intézkedési terv összeállítása. Lehetőség van ilyenkor arra, hogy én készítem el az intézkedési tervet. Ezt a szolgáltatást természetesen az összeférhetetlenség elkerülésének biztosítása érdekében csak olyan esetben vállalhatom, ahol nem én végzem a belső ellenőrzést. Az intézkedési terven túl ugyanígy lehetséges az intézkedési tervek megvalósításának ellenőrzése vagy koordinációja, illetve az ezekről szóló beszámoló készítése is.

A szolgáltatás igénybevételével elkerülhetőek azok a helyzetek, amikor az intézkedési terv elkészítése a szakterületek leterheltsége és/vagy kompetenciahiánya miatt nehezen és határidőn túl készül el, illetve sokszor akár el is marad. Csökkenthető továbbá az a belső ellenőrökre háruló nyomás, mely a szokásjog illetve a kézenfekvőség alapján tőlük várná el a feladat elvégzését. Ez összeférhetetlenséget jelentene számukra, ezért a belső ellenőrzés egyik fő alapelve, a függetlenség sérülne általa.

Példák intézkedési tervekre:

Referenciák
Copyright © 2024 Minden jog védve
Top cross