szolgáltatás típusa

Belső kontrollrendszer

5. Belső kontroll kézikönyv készítése, felülvizsgálata

A belső kontroll kézikönyv készítésére nem kötelez jogszabály. Azonban jó, ha a szervezet rendelkezik a belső kontrollrendszerre vonatkozóan egy összefoglaló dokumentummal, amely segíti az első számú vezető, az ellenőrök és a belső kontrollrendszerrel foglalkozó munkatársak munkáját. Amennyiben én készítem el a kézikönyvet, az elkészítéshez szükséges ismeretek megszerzéséhez szükséges egy belső kontrollrendszerre vonatkozó gyors átvilágítás, és néhány vezetővel interjú készítése is.

Vállalom a már meglévő belső kontroll kézikönyv vagy a korábbi jogszabályban foglaltak miatt elkészített FEUVE szabályzat felülvizsgálatát, illetve helyette belső kontrollkézikönyv készítését is. Itt szükséges megemlíteni, hogy a jelenlegi jogi szabályozás és a szakirodalom nem ismeri a FEUVE szabályzatot, mint önálló szabályzat típust. A FEUVE korábbi 3 eleme közül a szabálytalanságkezelésből az integritást sértő események eljárásrendje lett, az ellenőrzési nyomvonal a kontrollkörnyezet része lett (A folyamatok meghatározása és dokumentálása), a kockázatkezelés pedig önálló elem lett, integrált kockázatkezelési rendszer név alatt.

Az egyik általam készített belső kontroll kézikönyv tartalomjegyzéke az alábbi:

  1. Általános rendelkezések
  2. A szabályzat célja
  3. A szabályzat hatálya
  4. Értelmező rendelkezések
  5. A Belső kontrollrendszer kialakítása, működtetése és fejlesztése
  6. Kontrollkörnyezet

1.1 Célok és szervezeti felépítés
1.2 Belső szabályzatok
1.2.1. A szervezeti integritást sértő események kezelésének eljárásrendje
1.3 Feladat- és felelősségi körök
1.4 A folyamatok meghatározása és dokumentálása – Ellenőrzési nyomvonal
1.5 Humánerőforrás
1.6 Etikai értékek és integritás

2. Integrált kockázatkezelési rendszer - Integrált kockázatkezelési eljárásrend

3. Kontrolltevékenységek
3.1. Kontrollstratégiák és -módszerek
3.2. Feladatkörök szétválasztása
3.3. A feladatvégzés folytonossága

4. Információs és kommunikációs rendszer
4.1. Információ és kommunikáció
4.2. Iktatási rendszer

5. Nyomon követési rendszer (Monitoring)
5.1. A szervezeti célok megvalósításának nyomon követése
5.2. A belső kontrollok értékelése
5.2.1. Vezetői nyilatkozat a belső kontrollrendszer működéséről
5.3. Belső ellenőrzés – Belső ellenőr

6. A belső kontrollrendszerrel kapcsolatos továbbképzési kötelezettség

7. Hatályba lépés

További szolgáltatásaim
Cikkek, tippek a blogból
Referenciák
Copyright © 2024 Minden jog védve
Top cross