Ha találkozunk, mindenképpen egy ajándékkal érkezem.

Az első konzultáció díjmentes. Ez alkalommal felmérem az igényeket, és tájékoztatást nyújtok a lehetséges együttműködési formákról, tanácsot adok a lehető legjobb megoldásokkal, az esetleges vonatkozó jogszabályi kérdésekkel kapcsolatosan.

A konkrét ajánlattételhez mindenképpen szükségem van előzetes tájékoztatásra a szervezet részéről is. Ennek birtokában tudom megbecsülni, hogy várhatóan mennyi munkaórát vagy munkanapot vesz igénybe az adott megbízás elvégzése – illetve azt is, hogy a szervezet részéről milyen intenzitású együttműködésre lesz szükségem a kívánt eredmények eléréséhez.

 

Alig van ezen a világon olyasmi, amit ne tudna valaki egy kicsit rosszabbul csinálni, és valamivel olcsóbban eladni. Azok az emberek, akik csak az ár felől tájékozódnak, jogos zsákmányai lesznek az ilyesfajta mesterkedésnek. Ostobaság túl sokat, de még rosszabb túl keveset fizetni! Ha túl sokat fizet, elveszít némi pénzt, ez minden. Ha ezzel szemben túl keveset fizet, olykor mindent elveszít, mivel a megvásárolt tárgy a neki szánt feladatnak nem tud eleget tenni. A gazdaság törvénye tiltja, hogy kevés pénzért nagy érték járjon. Ha elfogadja a legalacsonyabb ajánlatot, a vállalt kockázat miatt valamennyit hozzá kell számolnia. És ha ezt teszi, akkor arra is van elég pénze, hogy valami jobb termékért fizessen!

John Ruskin
író-filozófus

Referenciák
Copyright © 2024 Minden jog védve
Top cross